Kapcsolati játszmák. Lehet-e, vagy kell-e nyerni?

2020.05.03

"A hosszan tartó és jó párkapcsolat alapja, hogy mennyire tudom tiszteletben tartani és mennyire látom a másikat." Meskó Norbert

A mai blogunk témája a kapcsolati játszmák, melyhez segítségül hívtam Eric Berne  kanadai pszichiáter Emberi Játszmák című könyvét.

A játszmák minden minőségű, típusú viszonyunkat átszövik. A mindennapjaink része a kapcsolataink ápolása, tudatos, és tudattalan működtetése. Párkapcsolat, vagy szülő gyermek viszony működtetésében az otthonról, gyökereinktől hozott minták meghatározóak. Tehát sokszor nem tudatos viselkedésről van szó, hanem egy zsigerileg belénk kódolt viselkedés mintát indíthat be egy- egy szituáció, konfliktushelyzet. Bizonyára veletek is előfordult, hogy a párotokban láttátok az ő szüleinek reakcióit megjelenni. Esetleg saját magunkon vettük észre a saját szüleink megnyilvánulásait, gesztusait. Mi lehet ennek a hátterében?

A párkapcsolatban gyakran előfordul, hogy ezek a nem tudatos viselkedésmódok ismétlődnek. Sokszor ugyanazok a témák okozzák a feszültséget, illetve egy idő után megjósolható, hogy mikor miből alakul ki vita. A nézeteltérés elején a szavak használata, a beszélgetés stílusa előre jelzi, hogy ismétlődő, ugyanolyan forgatókönyv szerinti vita fog kitörni.

Mindezek hátterében sokszor a hozott mintákkal együtt a játszmák is állhatnak, melyek kapcsolati működéseinket tudattalanul is befolyásolják.

Eric Berne Emberi Játszmák című könyvében ír részletesen ezek működéséről. Elmondja, hogy a magatartásformák bizonyos készlete egy bizonyos lelkiállapotnak a megfelelője, míg egy másik készlet pedig egy másfajta pszichés megnyilvánulás eredménye. E kettő gyakran ellentétben áll egymással. Ezek az eltérések vezettek el az "én-állapotok" fogalmához. Megkülönböztetehető:

  • Szülőre hasonlító én-állapot (szülői)
  • A valóság tárgyilagos megítélésén alapuló én- állapot (felnőtt)
  • Korai gyermekkorban rögzült, de aktív én-állapot (gyermek)

Tehát minden emberben minden pillanatban szülői, felnőtt, és gyermeki én- állapotok jutnak kifejezésre. Mindenki képes egyik állapotból a másikba átváltani. Ez azt jelenti, hogy a "szülői én" úgy reagál, mint az egyén szülője, olyan gesztusokkal, szókészlettel.

A "felnőtt én" pedig tárgyilagosan, önállóan értékeli az őt körülvevő helyzetet.

A "gyermeki én" esetén a reagálás módja olyan, mint kisgyermekkorban pl: kreativitás, rácsodálkozás, dac.

Általában két fél között a kommunikáció mindaddig simán gördül, ameddig egy szinten zajlik, vagyis felnőtt-felnőtt én- állapotok működnek. A legtöbb nehézséget az okozza, ha a kommunikáció iránya megváltozik. Erre példa a következő szituáció: Egy kapcsolatban egy férfi megkérdezi a párját, hol van a nadrágja. ( Ugye ez gyakran előfordul?) Felnőtt- felnőtt én- állapotban lévő feleknél a válasz így hangzik: "Ott van Drágám a szekrényben!" Ha az egyik fél már "Szülői, a másik pedig "gyermek" én- állapotban van, a válasz már a következőképp hangzik: "Már megint nem találod, mindent nekem kell kikészítenem? Erre a férfi: " Csak kritizálni tudsz, megint azt csinálod, úgy mint annak idején a szüleim."

Eric Berne szerint a játszma nem más, mint a lent leírt szituációk (tranzakciók) folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetelű. A játszma két fő jellegzetessége: a rejtett jellege, és a felek nyereség utáni törekvése. Nem szerencsés, ha ezek tartósan fennállnak, mert csak ideig- óráig van nyereségük, és a kimenetelük általában drámai jellegű.

Nagyon sokféle játszma létezik, vannak házassági játszmák is. Ezek a "Ha te nem lennél", a sarokba szorítás", a "frigid nő", "az űzött vad", vagy a " láthatod, hogy mindent megpróbáltam" elnevezésű játszmák. Ezek közül csak kettőt mutatnék be kicsit részletesebben.

"Az űzött vad" elnevezésű játszma leginkább egy hajszolt háziasszony játszmája. A nő próbál több szerepben is megfelelni, mint anya, mint nő, mint "házvezetőnő", mint feleség/ élettárs. Ezek a szerepek a hosszú évek során egymásra rakódnak és egyre fárasztóbbá válnak. Ha a nő képes a saját tempóját kialakítani, amiben még kielégülést is talál Pl: jó kapcsolat a párjával, a gyerekeivel, akkor boldognak érezheti magát. Ha viszont a családja szeretete nem nyújt neki elég kielégülést, akkor egyre kevésbé fogja magát jól érezni. Mindez még több játszma kialakulásához vezethet. A nő például még több feladatot vállal. Ha valamit megcsinál úgy érzi, hogy hibátlannak kell lennie. Mindez hosszú távon természetesen a teljes kimerültségéhez vezethet, ami a házasságát/ kapcsolatát, illetve a gyermekeivel való viszonyát is veszélyezteti. A gyerekeket is megzavarhatja a szülő "szétesése". Általában itt már szükséges külső segítség (szakember) bevonása is.

A "Láthatod, hogy mindent megpróbáltam" nevű játszma a következőképp zajlik.

Egy megromlott házasságban /kapcsolatban pl. a férj válni akar, a nő viszont a kapcsolat fennmaradását szeretné. A férfi mindezek ellenére azt bizonygatja, hogy meg akarja menteni a kapcsolatot. Lehetőség szerint igénybe vesznek pl: párterápiát is. Ezen alkalmakkor a férfi kevésbé motivált, kelletlen. A nő viszont együttműködő. Előfordul, hogy esetenként a férfi el sem megy a terápiára. Mivel a kapcsolat pozitív irányú fejlődése nem következik be, a nő adja be a válókeresetet. Ezek után pedig a férj azt mondja "látod, én minden megpróbáltam, még terápiára is elmentem veled".

Ilyen és ehhez hasonló helyzetek sokszorosan előfordulnak a kapcsolatainkban. Mindig ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik, a felek már szinte otthonosan mozognak benne, természetesen nem tudatosan. A játszmák, és az otthonról hozott tudattalan megnyilvánulásainknak köszönhető, hogy mindig ugyanolyan társakat választunk magunknak, ezek a kapcsolatok végkimenetele is hasonló lesz. A már meglévő párkapcsolatban pedig ugyanolyan jellegű és kimenetelű viták fordulnak elő. 

A mediátor szerepe, hogy egy válási, vagy párkapcsolati vita során a feleket képessé tegye arra, hogy megfelelő szinten (felnőtt-felnőtt) kommunikáljanak egymással. Éppen ezért a mediátornak fel kell ismernie ezeket a játszmákat, és én- állapotokat, amelyekben felek rekedtek és " kihozni" őket a "gyermeki és szülő" én- állapotból. Ezzel segítve a feleket egy hatékony, és szükségletekre fókuszáló beszélgetés megindításához.

Nem mediátor, hanem magánemberként azt gondolom, sokkal könnyebben kezelhetőek a kapcsolataink, ha azok működésére éberek vagyunk, és tudatosan figyelünk arra, hogy miért reagálunk így vagy úgy bizonyos helyzetekben. Ezzel a magunkra, és a másikra fordított "éberséggel" megelőzhetőek, könnyebben kezelhetők a konfliktusok. Néha nézzetek rá a kapcsolatotok működésére, és jellegzetességeire kicsit kívülálló szemével, talán könnyeben megértitek a "miérteket" és "hogyanokat".