Fejlődés, vagy "elfejlődés"?

2019.12.03

"A legnagyobb veszély, önmagunk elvesztése, oly csendben bekövetkezhet, mintha semmit sem jelentene. Semmi más nem veszhet el ennyire észrevétlenül..."-Kierkegaard-

Ez az idézet a napokban szinte szembe jött velem, és vitorlát bontott bennem a gondolat, hogy ezt a témát kicsit ízlelgessem, bontogassam. Egészen hosszasan gondolkoztam, de csak néhány sort írnék le...

Ki ne érzett volna már hasonlót, főként, aki életének közepe felé, vagyis negyvenes évei környékén jár. Egy hosszú párkapcsolatban, vagy házasságban, gyerekek születése után a szerepek elmosódnak, egyesek elhalványulnak, mások felerősödnek. A hétköznap hömpölygése magával sodorja az embert, aki észrevétlenül eltűnhet önmaga lenni. Ilyenkor, azt hiszem, felteszi magának a kérdést az ember, ki is vagyok én a sok szerep hálójába gabalyodva? Nagyon szerencsés az, aki ezt a kérdést még nem kellett, hogy feltegye magának.

Szerintem sok mindenkit (magamat legalábbis beleértve) megérintett ennek a szele a gyermekvállalás, családalapítás tengerében igencsak nagy hullámokat korbácsolva. Mindez pedig arra sarkallja az embert, hogy új dolgokat keressen, melyek kinyitják a kaput egy másik világra. Amelyben önmaga lehet, és ugyanezt a párja is elmondhatja magáról.

Talán nagyon előre szaladtam...

Egy kapcsolat elején a két ember elindul a közös jövő felé, ahol kisebb- nagyobb bukkanók lehetnek. Idővel ezek a göröngyök szépen formálódnak, és összecsiszolódik a két fél, és minden megy a maga útján. A közös élmények, a sok együtt töltött minőségi idő, melyek erős alapokat adnak a kapcsolatnak. Jól értik egymást, és érdekli is őket minden, ami a másik. Egy darabig....

Aztán jöhet a gyermekvállalás, vagy gyermekteleneknél is a hétköznapok szürkesége, az esetleges egyhangúság. A "minden nap ugyanolyan", "tudom mit reagál a másik" érzések fogalmazódhatnak meg. Ez az állandóság okozhatja a kapcsolat elszürkülését, és a felek egymástól való távolodását. Egyszer csak már nem úgy értik a másikat, mint az elején. A megálmodott közös út egyre távolibbnak tűnhet, és nem értik az okát.

Persze mindenki változik az évek során, de nem feltétlenül együtt, egyforma tempóban. Mindenkit más hatások érnek, máshogy dolgozza fel azokat. Itt ágazhat el a közös út kétfelé. Az egyik fél igényelheti a változást, ha túlságosan egyhangúnak ítéli meg a kapcsolatukat, vagy csak a saját életét. Nem feltétlenül a másikkal van problémája. Csak változást szeretne. Önmagában. Az életében. El kezd tanulni, új tevékenységek után érdeklődik, megpróbál kitörni a megszokásból.

Ha a társ figyelmes, érzékelheti ezt a vívódást, átalakulást, de nem biztos, hogy erről már tudnak beszélgetni. Lehetséges, hogy csak az egyik fél vágyik a változásra, de lehet mindkettő. Ha nem tudják összehangolni, egymással megértetni ezeket az új törekvéseket, a változásokra irányuló elképzelések csak a szakadékot növelhetik a két ember között. Így elindul az egymástól való "elfejlődés". Meg kell érteni a másikat, különben a meg nem értett fél el kezd ellenállásba menni.

Csak úgy hangtalanul, szépen bekúszik ez a távolság, mely a kapcsolat végét is jelentheti. Ha azonban a pár nyitott továbbra is egymás dolgaira, és készek társukat megérteni, és támogatni, egy új kaput nyithatnak ki a kapcsolatukban. Idővel mindenki változik, új vágyak és elképzelések fogalmazódnak meg, melyek nemcsak kósza hóbortok. Ha megmaradt az egymás iránti kíváncsiság, és két ember őszintén tud örülni a másik újabb törekvéseinek, szárnyakat adhatnak egymásnak.

Ha elakadt a kapcsolat, ha két különböző úton indult el a két ember a mediáció segíthet.

Segíthet akkor is, ha a pár úgy dönt, már nem tud újra találkozni az útjuk, és az elválást békességben szeretnék megoldani.

Ideális hely a címnek

Itt add meg az alcímet